Közlemény · Kállay Dezső · Rektori jelentés · 2019-06

You are here

Communication type:

Interval: 
Saturday, June 29, 2019 - 18:00 to 19:00
File with public access: 

Jelentés a Protestáns Teológiai Intézetről -- 2018 júliusa – 2019 júniusa

Nagytiszteletű Egyházi Képviselők!  Tisztelt Akadémiai Közösség! Nagytiszteletű 60 és 50 éve végzett Lelkipásztorok!  Tisztelt Részvevők, kedves Vendégeink! 

A 2018–2019-es tanévet több szempontból is sikeresnek mondható. Az Intézet egészét érintő fejleményeket, a tanári kar, a hallgatók, a könyvtár és az intézeti munkatársak tevékenységét most ennek fényében értékelem. Végül rövid kitekintéssel zárom jelentésemet.

1. Jelentősebb események és fejlemények

a) A magiszteri képzés újraakkreditálása már 2016 óta esedékes a KPTI-ben. A képzésszintre vonatkozó országos minőségbiztosítási rendszer átalakítása azonban több mint három évig elhúzódott, így csak a tanév kezdetével láthattunk hozzá az iratcsomó összeállításához. A szükséges módosítások megtétele után, melyek a KPTI szervezeti és működési szabályzata mellett komolyan érintették az oktatásszervezéssel kapcsolatos egyéb szabályozásokat is, folyó év április 14-én leadtuk a KPTI önértékelését tartalmazó dokumentációt az Országos Minőségbiztosító Ügynökség bukaresti hivatalának. A Bizottság kiszállására csak az új tanévben, 2019 őszén kerül sor.

b) Az intézeti Charta frissítésére és módosítására az akkreditációs előkészületek rendjén került sor. Az országos felsőoktatási törvényben az utóbbi évek során végrehajtott módosítások nagyobb mozgásteret biztosítanak az egyházi fenntartású, magánjellegű felekezeti intézményeknek a sajátosságaikat inkább tükröző szervezeti berendezkedésre. Ennek köszönhetően a KPTI szintjén sikerült egyszerűsíteni és a tényleges napi gyakorlathoz közelíteni az Intézet életét meghatározó tanácskozási és döntéshozatali folyamatot, egyben némileg egyszerűsíteni azt az intézményi struktúrát is, amely a működés keretét biztosítja.

c) A magiszteri képzés átszervezése mindenekelőtt a képzésszint végzős (MA2) évfolyamát érinti. Az elméleti és gyakorlati képzés összekapcsolásával a tanév szerkezete átalakult, lehetővé téve, hogy a hallgatók az Intézetben megszerzett ismereteket a gyülekezeti szolgálat rendjén alkalmazzák és begyakorolják. Az elméleti oktatáshoz kötött gyülekezeti szakmai gyakorlatot az egyházkerületek által felkért mentor-lelkipásztorok felügyelik, de a szakmai eligazítást és a hallgatók gyakorlati teljesítményének értékelését az Intézet szaktanárai végzik.

A szakmai képzés rendszere sokat finomodott az előző évhez képest, amelyhez nagymértékben hozzájárult a képzésben részt vevő felek, úgymint a szakmai gyakorlat koordinátora, a szaktanárok, a mentor-lelkipásztorok és a végzős hallgatók folyamatos eszmecseréje és egy éves tapasztalata is. Ezúton mondok köszönetet azoknak a gyülekezeteknek és lelkipásztoroknak, akiknek támogatása, illetve aktív-áldozatos munkája nélkül nem valósulhatna meg végzős hallgatóink gyülekezeti szakmai gyakorlata.  

d) A számítástechnikai fejlesztések terén elért eredmények szempontjából is kimagasló az idei tanév. Az Intézet honlapja online űrlapokkal és regisztrációs felületekkel bővült; a Könyvtár honlapján további jelentős digitális könyvállomány érhető el; a Studium tanulmányi nyilvántartó lehetővé teszi a magiszteri végzős (MA2) évfolyam szakgyakorlatának követését; a Repozitórium digitális gyűjteménybe foglalja az alap- és magiszteri képzést lezáró szakdolgozatokat; az Office program elsőrendű célja, hogy egy helyre gyűjtse, tárolja és elektronikus formában kereshetővé tegye az Intézet archívumában nyomtatott formában őrzött korábbi és az újabb elektronikus formátumú jegyzőkönyveket; a Mobilitás program kifejlesztése országos viszonylatban is úttörő teljesítmény, digitális felületen kezeli az Erasmus mobilitás adminisztrációját; az Orbis az Intézet kutatási adatbázisa, mely a tudományos kutatással összekapcsolódó csoportok tevékenységét adminisztrálja; az

Akkreditációs adatbázis a soron következő magiszteri akkreditáció lebonyolítása céljából biztosít időszakos hozzáférést a KPTI adataihoz az Országos Minőségbiztosító Ügynökségnek. E jelentős fejlesztések Balogh Csaba tanártár szakértelmének és szorgalmának köszönhetők.

e) A Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kutatóközpont alapszabályzatát ez év márciusában elfogadta a KPTI Szenátusa. A Központ a Gyakorlati Teológiai Tanszék keretében 2017 májusában megalakult azonos nevű szakmai körből jött létre. Legfőbb törekvése, hogy szervezeti keretek között teremtsen lehetőséget tagjai számára az elmélyült kutatásra, a megszerzett tudás és tapasztalat alkalmazására a gyakorlati teológia területein, az Isten Anyaszentegyháza javára.

2. A tanári kar

A KPTI Tanári Karának 13 főállású, 1 társult, 1 ideiglenes alkalmazásban és 1 ifjúsági tanácsadóként foglalkoztatott tagja van, 11 református, 4 unitárius, 1 evangélikus tanár.

A KPTI oktatói-nevelői munkáját ideiglenes alkalmazásban óraadó tanárok is segítik, köztük olyanok is, akik önkéntesként végezték a reájuk háruló feladatot. Óraadóként oktatott az elmúlt tanévben dr. Antal Orsolya (német nyelvet), drd. Batizán Attila (lelkigondozást a II. félévben), drd. Bilibók Renáta (magyar nyelvet), dr. Ferenczy Enikő (a lelkészi formálódás, mentálhigiéné, klinikai lelkigondozás, jegyesoktatás tárgyakat az unitárius hallgatóknak), dr. Horváth Levente (missziológiát), drd. Kelemen Attila Csongor (beszédtechnikát), Kovács Zita (angol nyelvet a ref-ev. hallgatóknak), Sógor Árpád ifjúsági lelkész (gyülekezetismereti gyakorlatot – önkéntesként), Szaló Réka (angol nyelvet az unit. hallgatóknak); Szász Miklós

Botond (testnevelést), dr. Varga Attila (egyházjogot – önkéntesként), dr. Wiesz Attila (művészettörténetet).

A tanév II. félévben professzori állásra meghirdetett sikeres versenyvizsgával betölthettük a református rendszeres teológiai tanszék második professzori állását Visky Sándor Béla tanártársunk személyében. Az utóbbi két év folyamán a KPTI tanári állománya jelentős minőségi előhaladást mutat a magasabb oktatói fokozatok megszerzésével. Jelenleg a KPTIben főállású tanárként oktat 6 professzor (három habilitált), 3 előadótanár és 4 adjunktus. A következő tanévben szintén főállású oktatóként kapcsolódhat be az Intézet munkájába egy ideiglenes megbízással és egy ifjúsági tanácsadói minőségben oktató tanár-munkatársunk.

Kelemen Attila Csongor beszédtechnika tanárunk 3 évi lelkes munka után, életpályájának alakulása miatt nem folytathatja tovább oktatói tevékenységét. Ezúton mondok köszönetet eddigi szolgálatáért.

Tanáraink szép eredményeket értek el tudományos-szakmai téren is. A továbbiakban a beérkezett tanári jelentésekből tallózva ismertetem a jelentősebb bejegyzéseket.

Adorjáni Zoltán szerkesztette főszerkesztőként a Református Szemle teológiai tudományos folyóiratot és a Studiát, Intézetünk tudományos lapját, társszerkesztőként részt vett a kéthavonként megjelenő Református Család (nőszövetségi lap) szerkesztésének munkájában.

Két szaktanulmánya és két tudománynépszerűsítő írása jelent meg. A 2018-as Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián Milyennek látta Alexandriai Philón a kezdetben teremtett embert? című előadása német nyelven jelenik meg a konferencia kötetében, még ebben az évben. 

Istennek adunk hálát azért, hogy Adorjáni Zoltán tanártársunk teljesen felépülve ismét köztünk lehet, és minden korábbi feladatát ellátva vesz részt újra Intézetünk életében, az elmúlt év őszén váratlanul támadt betegsége után. Jelentésében köszönetét fejezi ki azoknak a tanártársainak, akik megtartották az óráit, bevették az első féléves vizsgákat, illetve átvállalták bibliaórás csoportjának vezetését és évfolyamának felügyeletét.

Balogh Csaba dékánnak 3 tanulmánya jelent meg, kettő a Habakuk könyvéről, angol nyelven, rangos külhoni folyóiratokban. Lektorálta Karel Deurloo, Teremtés Pál apostoltól a Genezisig című kötetét. Folytatta az Ókori közel-keleti szöveggyűjtemény az Ószövetséghez projekt kiegészítő szövegeinek a fordítását. Jelenleg kb. 880 oldalnyi előkészített anyag van, amely várhatóan két kötetben kerül majd kiadásra. Részt vesz a 2018 őszén indult Zsoltárprojektben, melynek keretében 8 kijelölt zsoltár alapszövegét készíti elő ószövetségi-szakmai szempontból, hogy azok alapján a zsoltárok eredeti nyelvét nem ismerő 12 neves kortárs költő elkészíthesse e zsoltárok modern változatát.

Benkő Timea tanárnőnek 3 tanulmánya és 4 tudománynépszerűsítő írása jelent meg, szerkesztés alatt vagy megjelenés előtt van 5 tanulmánya. 2 kötetet is szerkesztett. Több hazai és németországi kutatási programban vesz részt. Jelentős tisztségeket tölt be a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházban. Megbízást kapott az új ágendáskönyv szerkesztésére, amelyhez, előtanulmányként elkészítette az új úrvacsorai liturgia-tervezetet. Szerkeszti egyháza Teológiai Füzetek című folyóiratát és a Bibliotheca Augustana Transsylvanica (BAT) könyvsorozatot, tagja az Evangélikus Harangszó szerkesztő-bizottságának. Több rangos nemzetközi testület tagja.

Czire Szabolcs az Evangéliumi csodák című tanulmánykötet előkészítésén dolgozik, melyet az idén tervez megjelentetni. Emellett 4 tanulmánya jelent meg szakfolyóiratokban és emlékkötetekben, egy pedig a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia kötetében, angol nyelven, The Beelzebul Controversy. A Mediterranean Cultural Reading címmel. Kilenc tudománynépszerűsítő és egyéb közleménye egyházi és világi sajtóban látott napvilágot. Képviseli a KPTI-t a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetben (KMEI), a kolozsvári állami egyetem háttérintézményeit tömörítő szervezetben. Az MUE több jelentős tisztséget tölt be. 

Kiss Jenő tanárnak a tanév folyamán 3 tanulmánya jelent meg. A Budapesti KRE-en és a Kampeni Teológiai Egyetemen önállóan, illetve társvezetőként egy-egy doktorandusz munkáját irányítja. Kezdeményezésére a 2017 májusában szerveződött Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kör a KPTI hivatalos kutatóközpontjává alakult az Intézeti Tanács jóváhagyásával. A Kutatóközpont, amelynek elnöki tisztét is betölti, ez év májusában Égből és földön címmel megtartotta első, rangos nemzetközi konferenciáját az EREK-kel közös szervezésben. 

Kolumbán Vilmos József két vaskos, több száz oldalas, igen tetszetős kivitelezésű kötetet szerkesztett és jelentetett meg a korábbi két év egyháztörténeti műhelykonferenciáinak előadásaiból. Nagy sikerrel szervezte meg az Egyház, iskola, művelődés IV. egyháztörténeti műhelykonferenciát. 5 tanulmánya és egy kisebb írása jelent meg. Opponensként lépett fel 3 doktori dolgozat nyilvános megvédésén, több kutatási pályázatban vesz részt, szervezte a Pokoly esték egyháztörténeti előadássorozat 3 alkalmát a legújabb egyháztörténeti kutatások nyilvánossá tétele érdekében. Több fontos tisztséget tölt be a református egyházban zsinati és kerületi szinten.

Koppándi Botond Péter befejezte Thomas G. Long: The Witness of Preaching című könyvének a lefordítása, mely 2019 áprilisában meg is jelent az Exit Kiadó gondozásában. A Ravasz László Kutatóközpont idei konferenciáján a Homiletika-szekció egyik elnökévé választották. Anyagot gyűjtött egy reprezentatív unitárius prédikációs-kötet kiadásához, hozzákezdett Gellérd Imre válogatott prédikációinak és tanulmányainak szerkesztéséhez. 3 tanulmánya és egy tudománynépszerűsítő írása jelent meg. A MUE több szakbizottságának tagja, továbbra is sikerrel szervezi a LángÓl unitárius ifjúsági istentiszteleteket.

Kovács Sándor tanári jelentésében kiemeli: „hosszú évek munkája után végre megjelenhetett az Unitárius Egyháztörténet 3. kötete a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvátárának kiadványai sorozatban, a Magyarországi Unitárius Egyházkerület és az Országos Széchényi Könyvtár kiadásában. Az összesen 1244 oldalas mű mutatói is kitennének egy szerényebb kiadványt.” Továbbra is szerkeszti a Keresztény Magvető című folyóiratot. A 4 magyar és 1 román nyelven megjelent tanulmány mellett 2 fontos kötetet lektorálta és szerkesztett.

Papp György a Királyhágómelléki Presbiteri Szövetség presbiter-továbbképző alkalmain több előadás-sorozatot tartott az Ószövetség prófétai és bölcsességi irodalmáról, valamint az Újszövetség könyveiről. Ez év júliusában a Heidelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás tanításának ismertetése kerül sorra. Társszerkesztőként részt vettem a Magyar Patrisztikai Társaság 2017-es konferenciaanyagának kötetszerkesztési munkálataiban. A kötet Az egyházatyák és a reformáció címmel jelent meg idén júniusban a Studia Patrum sorozat VIII. köteteként. E kötetben egy tanulmánya is megjelent. A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián tartott előadása az idén jelenik meg a konferenciakötetben.

Pásztori Kupán István rangos hazai és külhoni szakmai alkalmakon vett részt, többek között a Karl-Franzens-Unversität meghívására egy hétig vendégtanár volt Graz neves egyetemének Inter-American Studies nevű intézetében. Május folyamán meghívott előadóként részt vett a szöuli Presbiteriánus Teológia által szervezett, az Észak- és Dél-Korea megbékéltetését előkészítő teológiai konferencián. Az ott megtartott előadás nemzetközi tudományos szakfolyóiratban lát majd napvilágot. Egy másik tanulmánya a Studia Patrum VIII. kötetében jelent meg. A tudományos címek, diplomák és tanúsítványok elismeréséért felelős országos tanács (CNATDCU) teológiai bizottságának alelnöke. 

Jelentésében örömmel állapítja meg, hogy hathatós segítség mellett sikerült összeállítania a KPTI magiszteri tanfolyama akkreditációs iratcsomóját az új ARACIS-metodológia alapján. Köszönetét fejezi ki Kállay Dezső rektornak, Balogh Csaba dékánnak, Czirmay Anikó főtitkár asszonynak és Rácz Levente gazdasági igazgatónak a kitartó és pontos előkészítő munkáért, segítségért és támogatásért.

Rezi Elek rektorhelyettesnek és egyben unitárius dékánnak 2 tanulmánya és 1 tudománynépszerűsítő írása jelent meg. Kovács Sándor főszerkesztő kérésére szerkesztette a Keresztény Magvető 2018. évi negyedik évnegyedi számát, amelynek témaköre az unitárius rendszeres teológia volt. Több rangos hazai konferencián és megemlékezésen vett részt. Foglalkozott a KPTI doktori iskolájának újraindítása ügyével, e tárgyban megbeszélést folytatott a DRHE doktori iskolájának elnökével is. Bizottsági tagként részt vett az intézetünkben szervezett tanári versenyvizsgán. Megbízatása alapján Intézetünket képviselte a MUE testületeiben. Egyháza több fontos szakmai testületének a tagja. 

Somfalvi Edit tanárnő aktívan vett részt a KáTéM nevű testület kátétanítás megújítását célzó munkaülésein. E testület 5. éve dolgozik a kétéves kátéoktatás fejlesztésén egy teológus és egy lelkészcsoporttal együtt, a Hulp Oost Europa Alapítvány (HOE) támogatásával. Ebben az esztendőben a másodéves kátéoktatás óraterveit dolgozták ki. Részt vállalt a Ravasz László Gyakorlati Teológiai Központ által szervezett nemzetközi konferencia és tanulmánynap szervezési munkálataiban, ugyanakkor ő a Kutatóközpont tudományos titkára is. Megjelent 1, és szerkesztés alatt van még egy tanulmánya. Előadást tartott a KPTI és a BBTE Református Tanárképző Karának továbbképző programjain. 

Visky Sándor Béla 6 rangos nemzetközi, 3 magyarországi és hazai szakmai testület tagja, a Nemzetközi Bonhoeffer Társaság alelnöke. A tanév folyamán 3 tanulmánya jelent meg, és az idén látott napvilágot Andrei Plesu: Jézus példázatai. Az elmesélt igazság. című művének magyar fordítása is a Koinónia Kiadó gondozásában. Több nemzetközi és hazai konferencián és továbbképzőn vett részt és tartott előadást. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű a SOEST Németországban megrendezett nemzetközi konferenciája, a Bázelben tartott Lochman-

Tagung, és az International Reformed Theological Institut (IRTI) idei, Amsterdamban tartott konferenciája. Április elején Intézetünkben Barth-emlékkonferenciát szervezett. A DRHE-en társ-doktorvezető. 

Kató Szabolcs Ferenc ifjú munkatársunk a tanév során megszerkesztette doktori dolgozatának végleges változatát, és leadta a Vandenhoek & Ruprecht neves kiadónak. A kötet várhatóan folyó év júliusában jön ki a nyomdából. Befogadták egy szövegkritikai kérdéseket érintő tanulmányát a Zeitschrift für die alttestamentliche Wissenschaft szaklapba, és megjelent egy igetanulmánya is az Igazság és Élet folyóiratban. Két, fiatal kutatók számára szervezett rangos konferenciákon vett részt előadóként Magyarországon. E konferenciák anyagából tanulmánykötet készül. 

3. A hallgatók

A PTI hallgatói létszáma a 2018–2019-as tanulmányi évben a következőképpen alakult az alapképzésre és magiszteri fokozatra szervezett nyári és az őszi felvételik után: az összesen 163 hallgatóból EREK 90 (55,215%), KRE 43 (26,38%), RELE 6 (3,681%), MUE 24 (14,724%) hallgató. Hat évfolyammal számolva évfolyamonként összesen átlag 27 hallgatónk van: az EREK-ből évfolyamonként átlag 15, a KRE-ből átlag 7, a RELE-ból átlag 1, a MUE-ból átlag 4 hallgató.

A tanév folyamán egy magiszteris hallgatónk végérvényesen megszakította tanulmányait, és külföldre távozott. 

Egész Intézetünket mélyen megrendítette Kerekes János Csaba III. éves, királyhágómelléki református hallgatónk váratlanul támadt, súlyos betegsége. Még a tanév elején, 2018 októberében kórházba szállították többrendbeli belső szervi elégtelenséggel. Szüleinek és szeretteinek, de az Intézetünk hallgatóinak, tanárainak és munkatársainak szüntelen imádságától kísérve több alkalommal tűnt úgy, hogy egészségi állapota javulóban van, és van reménység a felépülésre. Mégis, Kerekes János Csaba 2019. március 11-én elveszítette a küzdelmet a nagy ellenség, a halál ellen. Intézetünk diáksága és tanárai nagy létszámban vettek részt temetésén, 2019. március 14-én, Székelyhídon, így fejezve ki fájdalmukat, részvétüket, de egyben reménységüket is abban, hogy megfeszített és feltámadt Urunk, Jézus Krisztus egykor majd a testi halál ellen is győzelemre vezet mindnyájunkat. 

Hallgatóink többsége jó eredménnyel folytatta tanulmányait ebben a tanévben is. A XII. alkalommal megrendezett Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián Tasnádi István, magiszteri elsőéves és Nagy Dávid alapképzésen másodéves református hallgatók első, illetve a harmadik díjat nyertek szakdolgozatukkal.

A már évek óta jól működő Erasmus+ hallgatói mobilitási program és a harmadik éve működő Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram keretében 15 (10+5) hallgatónk egy-egy félévet tanult a Kárpát-medence valamelyik magyar tannyelvű teológiai egyetemén (többségük Budapesten és Debrecenben), és egyre több hallgató tölt egyhónapos szakmai gyakorlatot speciális feladatra szakosodott partnerintézményeink egyikében. A Makovecz program nyújtotta lehetőséget kihasználva 2019 februárjában 16 végzős hallgatónk 3 hetet töltött Budapesten egyhetes intenzív speciális szakmai képzésen és kéthetes szakmai gyakorlaton. Évszakítással nyugati egyetemeken tanult és végezett gyülekezetei gyakorlatot 3 hallgatónk.

A tanulás és a legációs szolgálatok mellett hallgatóink sokrétű tevékenységet folytattak. Az V. évesek nagyheti szolgálatot végeztek a Farkas utcai és a Kétágú templomban (reformáció, advent, böjtfő). Sajnos, az idén nem indult be az idősotthon szolgálat, de az I. évfolyam hallgatói tovább foyltatták a magukra maradt idős testvéreinket segítő a diakóniai szolgálatot, az ifjúsági lelkipásztor és a felelős diákok irányításával. Kisebb csoportok foglalkoznak lelkesen és eredményesen a hajléktalanokkal, a hallás- és látássérült gyermekekkel.

Az Intézet Vegyeskara Benkő Timea tanárnő-karnagy vezetésével Intézetünk ünnepi alkalmain lépett fel.

Az Önképzőkör idén is két feladatkört töltött be: az egyházi- és a nemzeti ünnepekre készített elő műsorokat.

Az ifjúság lelki nevelését Sógor Árpád ifjúsági lelkipásztor végzi elkötelezetten, komoly szakmai értelemmel és tapasztalattal. Ugyancsak ő koordinálja az Erasmus és a Makovecz programok keretében működő mobilitásokat. Már második éve hatékonyan támogatja a református gyakorlati teológiai tanszék munkáját azzal, hogy szervezi és vezeti az I. évfolyam gyülekezetismereti gyakorlatait.

4. A könyvtár

A könyvtár működéséről Kurta József lelkész-főkönyvtáros jelentése alapján számolok be. A 2017-es nagy felújítás után számos könyvtári tevékenyég megújult. Ezeket valójában az elmúlt tanévben lehetett igazán hatékonnyá tenni. A kölcsönzés részlege átalakult, az olvasóterem kibővült, megnőtt az online katalógushoz és a digitális felületekhez való hozzáférés lehetősége. Az olvasóba kikért kötetek száma meghaladta az 1500-at. Adorjáni Mária kölcsönzéssel foglalkozó könyvtárosunk örömmel állapította meg, hogy az alapképzés, de különösen a magiszteri képzés végzős hallgatói a szakdolgozatok véglegesítése idején valósággal beköltöztek a könyvtárba. A késő délutáni óráktól diákfelügyelet mellet működő olvasóban késő éjjelig, sokszor hajnalig folyt a munka.

Januártól előfizettünk az EBSCO Academic Search digitális adatbázisra, utólag megkaptuk a külső hozzáférés lehetőségét is, amelyet be is állítottunk az intézet tanárai és néhány munkatársa számára.

Az állomány az elmúlt évben 433 címmel gyarapodott vásárlás és adomány útján. Könyvbeszerzési programunkat több hazai, magyarországi és nyugat-európai szervezet támogatta, könyvállomány átadása vagy anyagi segítségnyújtás útján, amelyért ez úton mondunk köszönetet. 

Főkönyvtárosunk munkatársaival, Bak Ágnessel és Kurta Bozsenával a Károli Gáspár Református Hittudományi Egyetem könyvtáraiban szakmai továbbképzésen vett részt. Ezenfelül Bak Ágnes az ősz folyamán bekapcsolódott a Magyar Országgyűlés elnöke által meghirdetett Könyvtár, ami összeköt programba is. A nyolc éve működő program célja a szakmai ismeretek átadása, a személyes és hivatásbeli kapcsolatépítések elősegítése a magyar szakemberek körében.

5. Az adminisztráció és a gazdasági helyzet

Jelentésemből nem maradhat ki az adminisztrációban tevékenykedő munkatársak méltatása, akik hatékonyan végzik az állami rendszer adminisztrációs gépezetébe került intézmény egyre növekvő ügyvitelét. Ezt az idei tanévben még a magiszteri akkreditációs iratcsomó összeállítása is tetézte. Sokszor nem is az elvégzendő munkamennyiség jelenti a legnagyobb terhelést, hanem az igen sokrétű tevékenyég számontartása, követése, a megfelelő rálátás a feladatok közti összefüggésekre, amely fokozott figyelmet igényel a munkaidő hatékony megszervezésében és a különböző feladatkörök közti koordináció fenntartásában. Ezúton mondok köszönetet a titkársági munka ellátásáért Czirmay Anikó főtitkár asszonynak és Lippai Ibolya titkárasszonynak, a gazdasági és pénzügyviteli ügyosztály hatékony működtetéséért pedig Rácz Levente gazdasági igazgató úrnak, Szabó Melinda főkönyvelőnőnek és munkatársaiknak, Rezi Évának és Soós Emesének.

Teológiánk kiegyensúlyozott működését nagymértékben segíti a Magyarország Kormánya által folyósított támogatás, amely jelentősen könnyíti egyházaink fenntartói teherviselését. Emellett jelentős támogatásnak számít a Román Kormány által folyósított kongrua. Intézetünk gazdasági ügyosztálya, a tanárok és az intézményvezetők támogatásával hatékonyan hozzájárult a fenntartó egyházainkra, gyülekezeteinkre háruló terhek csökkentéséhez.

Köszönjük a gyülekezeti tagoknak és lelkipásztoroknak, hogy gondoskodnak Intézetünk fenntartásáról, és legációs adományokkal is támogatják hallgatóinkat. Köszönetet mondok fenntartó egyházainknak, hogy erkölcsileg és anyagilag támogatták igyekezetünket ebben a tanévben is.

6. Kitekintés

A KPTI életében a szép megvalósítások mellett természetszerűleg vannak hiányosságok is, és bőven akadnak elvégzésre váró feladatok. Ezek közül elsőrendű a magiszteri képzés ötévenkénti elismertetési folyamatának a sikeres továbbvitele a Minőségbiztosító Bizottság őszi látogatása alkalmával. Az előkészületek és egy akkreditációs szakember értékelő-segítő útmutatásai alapján jó reménységgel vagyunk afelől, hogy a következő tanévben sikerrel zárhatjuk le a teljes akkreditációs folyamatot.

Az intézeti Charta sikeres módosítása a továbbiakban arra bíztat, hogy felvállalhatjuk, sőt, fel is kell vállalnunk a KPTI működési rendjéhez még jobban igazodó szervezeti rendszer kialakítását. A Charta-módosítási folyamatot sok tekintetben az óvatosság jellemezte. A tapasztalatok arra bíztatnak, hogy határozottabb és bátrabb lépéseket is tegyünk annak érdekében, hogy az intézeti adminisztrációnk még hatékonyabban és célirányosabb működjön. Ehhez nyilván előbb a magunk háza táján kell megtalálnunk a jobb lehetőségeket. 

Visszatekintve az elmúlt tanulmányi évre hálával tölt el az a felismerés, hogy a kegyelem Urának gondviselő jósága vezetett és kísért is egyben szándékunkban, munkánkban, megvalósításainkban.  Ezért a 2018–2019-es akadémiai évet a 103. zsoltár első két versének a gondolatával zárom be:

Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsolt 103,1–2).

------------------------

Lásd még: https://proteo.hu/hu/hirek/10543